Elindult az OPERAVISION, amelynek segítségével több európai operaház produkciói megtekinthetők a világhálón. A projektben a Magyar Állami Operaház is részt vesz.

2017. október 12-én elindult az európai operatársulatokat és fesztiválokat tömörítő szövetség, az Opera Europa új honlapja. Az OPERAVISION egyik célcsoportja a laikusok köre, akikhez a portál a műfajt közelebb kívánja hozni. Az érdeklődők operaszemelvényeket, valamint a művekhez kapcsolódó történeteket és dokumentumokat ismerhetnek meg, valamint felfedezhetik négy évszázad gazdag repertoárját.

Az OPERAVISION lehetőséget nyújt, hogy az érdeklődők elmélyedjenek a különböző produkciókban Európa határain innen és túl, olvashassanak az adott előadásokról, és szélesíthessék tudásukat az opera műfajában. Az Opera Akadémia szekció gazdag adatbázishoz biztosít hozzáférést, a próbafolyamatokba betekintést nyújtó rövidfilmektől neves operai személyiségekkel készített interjúkig. A fiatalabb korosztály szüleikkel és tanáraikkal közösen a különböző korcsoportokra szabott különleges tartalmak segítségével ismerheti meg az opera csodálatos világát.

AZ OPERAVISION a 2018-as kulturális örökség európai évét gazdag programsorozattal kívánja megünnepelni, amellyel be kívánja mutatni, milyen sokszínű és jelentős az európai opera napjainkban. A részletes programot a szervezők az év végén hozzák nyilvánosságra. Az új kezdeményezés az Opera Platform sikerére épül. Az Opera Europa a Kreatív Európa Program társfinanszírozásával létrehozott korábbi projektje hűséges nézőközönségre talált, videóit több mint 3 millióan tekintették meg alig két és fél év alatt. A Kreatív Európa Program újbóli támogatása 2020 decemberéig biztosítja az OPERAVISION működését.

A 2017-es év programja

  • október 15. Claude Debussy - Pelléas és Mélisande - Komische Oper, Berlin (élő adás)
  • október 20. Giuseppe Verdi - Traviata  -  a bussetói Festival Verdi
  • október 28. Richard Wagner - A Rajna kincse - Opera North, Leeds
  • november 3. Wolfgang A. Mozart - Figaro házassága - Garsington Opera
  • november 4., 11., 18. Richard Wagner - A walkür felvonásonként - Opera North, Leeds
  • november 24. Christoph W. Gluck - Le Cinesi (A kínai nők) - Palau de les Arts, Valencia
  • november 25., december 2., 9. Richard Wagner - Siegfried felvonásonként    Opera North, Leeds
  • december 10. Feliks Nowowiejski - Legenda Bałtyku (A Balti-tenger legendája) - Poznańi Operaház (élő adás)
  • december 15. Francis Poulenc - A kármeliták párbeszédei  - La Monnaie De Munt, Brüsszel (élő adás)
  • december 16., 23., 30. Richard Wagner - Az istenek alkonya felvonásonként - Opera North, Leeds
  • december 22.    Engelbert Humperdinck - Jancsi és Juliska - Magyar Állami Operaház

Már elérhető a honlapon

  • Bellini: Az alvajáró – Victorian Opera
  • Denisov: Tajtékos napok – Oper Stuttgart
  • Fagerlund: Őszi szonáta – Finn Nemzeti Opera
  • Händel: Acis & Galatea – Opera Theatre Company, Dublin
  • Martin: Le Vin Herbé – Walesi Nemzeti Opera
  • Puccini: Pillangókisasszony – Teatro Real, Madrid
  • Puccini: Tosca – Den Norske Opera, Oslo

forrás: FIDELIO

Az online operaközvetítések elérhetők honlapunk főoldaláról az OPERAVISION bannerre kattintva

Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskoláért Alapítvány
Adószám az 1%-os felajánláshoz: 18547876-1-09
Bankszámlaszám: 11993001-02307482-10000001
"Zenei Nevelésért" Alapítvány
Adószám az 1%-os felajánláshoz: 19126456-1-09
Bankszámlaszám: 10103434-16655928-00000004

Kérjük, adója 1 %-ával segítse a tehetségek gondozását és a minőségi zenész utánpótlás képzését! Köszönjük a felajánlását!

Kulturális hírek

Webstatisztika

Látogatók
1
Cikkek
252
Cikkmegtekintések találatai
442856

Közétkeztetési tájékoztató